Beszélgetés VASS KÁROLY RMDSZ-es polgármesterjelölttel

A közelgő önkormányzati választások előtt számos polgármesterjelöltet az újító elképzelései, fejlesztési tervei felől faggatunk. Ezúttal Vass Károllyal, Nagyzerénd község egykori alpolgármesterével, jelenleg RMDSZ-színekben induló polgármesterjelöltjével járjuk körül a témát.
– Mi ösztönözte abban, hogy ennyi év után újból vállalja a megmérettetést a polgármesteri tisztségre?
– Tekintve, hogy községünknek 2004 óta nincs RMDSZ-es polgármestere, fontosnak tartottam, hogy magamra vállaljam ezt a feladatot az itt élő magyar közösségért. Mivel Nagyzerénden túlnyomóan magyar családok élnek, úgy gondolom, hogy a helyi önkormányzatban az RMDSZ tudja megfelelően képviselni a magyar közösséget.
Ha az Isten megsegít, akkor ugyanazzal a lendülettel és szellemi képességgel fogom folytatni a munkámat, amilyennel annak idején elkezdtem, megfelelő közeget kialakítva hagyományaink ápolására és magyar identitásunk megőrzésére.
– Melyik volt a legnagyobb megvalósítása az előző alpolgármesteri mandátumában, a 2000-es évek elején?
– A legfontosabb megvalósítás, amely az RMDSZ támogatása nélkül nem jött volna létre, a településeinken ma már tökéletesen működő gáz- és vízvezeték-hálózat kibővítése volt.
– Ha megválasztják polgármesternek, melyek azok a tervek, amelyeket szeretne megvalósítani?
– Kezdeményezném a feketegyarmati ravatalozó megépítését, amelyben az RMDSZ támogatása kétségkívüli volna. Mindemellett a zeréndi református templom teljes belső felújítását tűztem ki célul.
Ezen túlmenően, újból szeretném megalapítani a helyi kisgazdakört, amely valaha virágzott. Ezt azért tartom fontosnak, mert a helyi lakosság nagy része kertészettel is foglalkozik. Ennek létrehozására, szakszerű támogatásra számítanánk az Arad Megyei Magyar Gazdák Egyesületének részéről. Szeretném támogatni a fiatal kisgazdákat azzal, hogy hozzáférhetést biztosítok számukra a községi legelőkhöz, amelyeken ismét megkezdhetik az állattenyésztést. Lehetőséget szeretnék teremteni arra, hogy a településeinken élő kisgazdák és állattenyésztők használhassák a földterületeket, amelyek nekik járnak.
Emellett szeretnék pályázati lehetőségeket biztosítani mindazon személyeknek községünkben, akik EU-s pénzeket akarnak felhasználni gazdaságuk fejlesztésére. Ezeknek megírására szakembereket tervezek alkalmazni a polgármesteri hivatalba és amennyiben szükséges, konzultáns cég segítségét is igényelnénk. Mindemellett újabb EU-s pénzeket szeretnék lehívni a jövőben különböző projektekre, amelyek községünk fejlesztésére szolgálnának.
Ezen kívül kezdeményeztem a roma kisebbség támogatását azzal, hogy képviselőt indítunk az RMDSZ színeiben a helyi tanácsban. Hiszem, hogy e módon segíthetjük a roma kisebbség problémáinak megoldását, hiszen tanácsosuk beleszólhat az őket érintő ügyekbe, tisztában van igényeikkel és elvárásaikkal. Szeretném, hogy együtt lehetőséget teremtsünk helyi munkahelyek létrehozására, illetve a nagycsaládosok anyagi támogatására.
Szívügyem az öregotthon szakszerű működésének biztosítása is, amelyet el szeretnék érni az idősek éjjel-nappali szakszerű felügyeletével, illetve szakképzett alkalmazottak és ápolók segítségével.
Szeretném a két falu orvosi rendelőinek teljes korszerűsítését is megvalósítani, azáltal biztosítva a megfelelő közeget az orvosi és ápolónői ellátásra.
Harcolni szeretnék annak érdekében is, hogy a két faluban minél több embernek biztosíthassunk munkahelyet belföldi vagy akár külföldi befektetők segítségével. Ezáltal jövedelmet tudnánk biztosítani a fiataloknak is, akik nem kényszerülnének arra, hogy külföldön vállaljanak munkát.
Azon leszek, hogy gyermekeinknek, fiataljainknak megfelelő sportlehetőségeket biztosítsak egy modern sportcsarnok megépítésével.
Terveimből természetesen a falvainkban levő iskolák, óvodák, parkok, játszóterek karbantartása, modernizálása és bővítése sem marad ki.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, sok sikert kívánok jövőbeli terveinek a megvalósításához!
–Én köszönöm a lehetőséget és a biztatást!
Bold Barbara interjúja

